2011. május 26., csütörtök

sikertelen gyarmati próbálkozások észak Amerikában

Kolumbusznak, 1492-ben, miután egyik hajója zátonyra futott, embereket kellett hátrahagynia Hispaniolán (ezen a szigeten található a mai Haiti és a Dominikai Köztársaság.) Ily módon jött létre Amerikában az első európai település, közel 500 évvel a vikingek ottani megjelenése után. Amikor Kolumbusz 1493 novemberében visszatért Hispaniolára, megdöbbenve fedezte fel, hogy embereit megölték a helybéliek.

1517-ben egy ügyvéd, John Rastell, két hajót szerelt fel Londonban azzal a céllal, hogy Amerikában létrehozza az első angol gyarmatot. Mindkét hajó kapitánya arra ösztönözte a legénységet, hogy Írországnál tovább ne menjenek. Rastellt pedig hátrahagyták Waterfordban.

1535-ben, a St. Malóról származó francia, Jacques Cartier hozta össze az első, franciákból álló kolóniát. Megpróbálkoztak Amerikában letelepedni. A mai Quebec közelében lévő telepről azt kellett jelentenie, hogy 1535 novembere valamint 1536 áprilisa között "befagyott körülöttünk a víz, méghozzá majdnem 2 méteres vastagságban, miközben a parton mélyebb volt a hó 1,2 m-nél is". Nemsokára visszatért Franciaországba, amint májusban olvadásnak indult. 1541-ben újból megpróbálkozott, de a hideg miatt 1542-ben visszatért újfent Franciaországba. Több, mint egy fél évszázaddal később végre sikerült Franciaországnak Észak-Amerikában kereskedelmi céllal telepeket vagy kolóniákat létrehoznia.

2011. május 5., csütörtök

az első fehér amerikaiak

Az európai származású kolóniák tagjai nemsokára nagyon is érezni kezdték, mennyire messze esnek Európától. A 16. század közepére a királyi tisztviselők már arról panaszkodtak, hogy amerikai születésű spanyolok egész generációja nő fel, akik "vagy nem ismerik királyukat, vagy nem is kívánják megismerni".