2014. július 19., szombat

a legfortélyosabb király

XI. Lajos francia uralkodót (1461-83) úgy jellemezte egy kortársa, mint "az általam ismert legügyesebb személyt, aki ki tudja magát vágni minden helyzetből". 1465-ben az ellene lázadó nemesek szövetségével szemben alulmaradt. Megosztotta és semlegesítette hát ellenfeleit azzal, hogy engedményeket adott vezéreiknek: 1468-ban elfogta őt Burgundia hercege, erre csatlakozott a hercegnek Liége elleni hadjáratához, ugyanakkor az említett város lázadását saját ügynökei idézték elő; 1475-ben Angliának és Burgundiának ugyanazzal a koaliciójával került szembe, mely lehetővé tette V Henrik számára, hogy 1420-ban meghódíthassa Franciaországot. IV Edwardot komoly összeggel megvesztegette, és azzal dicsekedett, hogy "ingyen osztogatott itallal, meg egy jó vacsorával ki tudta szorítani az angolokat Franciaországból". Miután túlélte a vele 1465-ben szembe került lázadók java részét, vagy túljárt az eszükön, majdhogynem megduplázta a francia sereget, és nagymértékben megerősödött, monarchikus államot hagyott fiára, VIII. Károlyra.