a legfiatalabb (gyerek) uralkodók

A perzsa (iráni) Szafavida-dinasztia alapítója, Izmáel sah, 12 éves volt, amikor 1501-ben uralkodó lett belőle. A rákövetkező 10 évben megpróbálta kiterjeszteni birodalmát, hogy az magában foglalhassa a mai Irán java részét. Kijelentette, hogy ő maga isten - követői pedig hittek benne. 1524-ben halt meg. Utóda még fiatalabb volt. Tahmasp sah csupán 10. életévét taposta, amikor trónra került.1533-től 1576-ig uralkodott.

a legtovább élt szultánok

A török szultánok a 15. és 16. század során rendkívül erős és sikeres dinasztiát tudhattak a magukénak, melyet szembetűnően hosszú életű uralkodók sora is segített. 1481 és 1566 között csupán három szultán uralkodott: II. Bajazid (1481-1512), I. (Vad) Szelim (1512-20) és I. (Fenséges) Szulejmán (1520-1566), akit a törökök, mint törvényosztó Szulejmánt emlegettek. Akkor kerültek trónra, amikor viszonylag érett férfiak voltak már: Bajazid 33, Szelim 42, Szulejmán pedig 26 éves volt.

a legcsinosabb király

Anglia uralkodója, IV Edward 1442-ben született, 1461-től '70-ig, és 1471-tő1 '83-ig uralkodott. Számos külső és katonai vonatkozású tulajdonságával hívta magára kortársai figyelmét. Azt mondták róla: "a legcsinosabb a világ elegáns férfiai közül". Csontvázából ítélve (koporsóját 1789-ben nyitották fel) 192 cm magas volt. Nagy szoknyabolond lévén, azzal rémísztette halálra politikai tanácsadóit, hogy szerelemből feleségül vett egy özvegyet, később pedig dicsekedett is vele, hogy "a kereszténység legvidámabb, legszentebb életű és leghuncutabb szajháival élvezkedett". Ugyanakkor a tett embere is volt. Hadjáratai még mindig magára vonják a stratégisták figyelmét. A harcmezőn a hibátlan intelligencia, a gyors csapatmozgás és a közvetlen felelősségvállalás kiemelkedő személyiségeként kilenc győzedelmes csatát vezetett. Az elsőnél, a mortimeri ütközetnél, csupán 18 éves volt. 1470-ben államcsínnyel száműzetésbe kényszerítették, de visszatért. Ő a világtörténelem egyetlen angol királya, aki elveszített trónját visszaszerezte, és meg tudta őrizni egészen élete végéig.

a legcsúnyább és legkegyetlenebb király

IV. Edward öccse, Richard, kivívta magának Európa történelmének a legcsúnyább és legkegyetlenebb királya címet. John Rouse, a történész, azzal vádolta meg, hogy meggyilkolta unokaöccseit - a "Towerbe zárt hercegeket". Azt írta róla, hogy "fogakkal és vállig érő, fekete hajjal jött a világra, miután két évig tartózkodott anyja méhében". Richard (aki 1483-ban III. Richard-ként került a trónra) volt az utolsó angol király, aki csatamezőn halt meg, méghozzá 1485-ben, Bosworth Fieldnél.

A legtragikusabb sorsú királyné

Anjou Margit (1429-82) 1445-ben ment férjhez VI. Henrik angol királyhoz. Ez a lépés része volt a Százéves Háború során a békekötés érdekében tett, mindazonáltal hiábavaló cselekedeteknek. Margit 1455-re a Lancaster-pártiak tényleges vezetője lett egy olyan küzdelemben, amely nemsokára háborúvá fajult. 1451-ben úgy tűnt, közel áll a sikerhez, miután legyőzte Wakefieldnél a York-pártiakat, és megölte Richardot. Négy hónappal később viszont Towtonnál őt is megverték. Arra kényszerítették, hogy Skóciába, majd Franciaországba meneküljön. Tíz év múlva tért vissza, amikor egy újabb próbálkozás során IV Edwardot akarta letaszítani a trónról. Ismét megverték Tewksburynél (1471 májusában), fiát, Edwardot a csatamezőn érte a halál, férjét, Henriket pedig röviddel utána meggyilkolták a Towerban. Csupán 15 éves volt, amikor Angliába érkezett és még csak 41, mikor elhagyta. Margit nagy tiszteletben állt Angliában és Európa-szerte.

A legjámborabb, legsikeresebb és legbigottabb

Kasztíliai Izabella 1468-tól fogva - 17 éves volt - harcolt féltestvérével, Henrikkel a trónért. 1478-ban alapította meg a spanyol inkvizíciót. Miután 1479-ben győzelmet aratott belső ellenségei fölött, 1482-ben Granada, a muzulmánok Spanyolországban fennmaradt utolsó fellegvára ellen fordult, sikerrel. Ugyanebben az évben támogatta Kolumbusz Indiába irányuló utazását, valamint elrendelte, hogy a zsidó közösség vagy térjen át; vagy hagyja el Spanyolországot. Izabella, 1504-ben bekövetkezett haláláig bizony felülmúlta bármely, akkori európai uralkodó eredményeit.

a legvallásosabb és a legvonakodóbb karrier

Kortársai számára Girolamo Savonarola (1452-98) dominikánus barát politikai karrierje volt az 1490-es években a legjelentősebb. 1489-ben azért hívták meg Firenzébe, hogy segítsen emelni a vallási élet színvonalát. Szenvedélyes prédikációi erkölcsi irányvonalat kínáltak. Lorenzo de'Medici 1492-ben bekövetkezett halála, valamint utódjának, Pierónak, az alkalmatlansága egyaránt hozzájárult, hogy Savonarola a politikai figyelem központjába került. 1494 telén a kormány Savonarolától kért tanácsot: hogyan lehetne megreformálni az alkotmányt anélkül, hogy az tettlegességet váltana ki. A rákövetkező négy évben sokan úgy tekintettek rá, mint Firenze tényleges urára - amit folyamatosan tagadott. 1498-ban azonban Firenzének egyességre kellett jutnia a Borgia-párti pápai hatalommal, amit Savonarola ismételten elitélt. Ezért aztán befolyása zavaró tényező lett: rossz hírbe keverték, a pápa elleni támadásaiért kiátkozták, megkínozták, felakasztották és elégették mint eretneket Firenze főterén.